A 94 éves japán művészikon, Kuszama Jajoi végtelenbe vesző vibráló alkotásaival ma is kápráztatóan eleven, ezt illusztrálja a Visionary Colors című jelenleg is látható időszaki kiállítása Tokióban. Helyszíni beszámoló.
A december 7-én, 100. születésnapja előtt néhány héttel hunyt el a magyar származású francia alkotó, a generatív művészet úttörő alakja, Molnár Vera. Az 1940-es évek végétől Párizsban élt, meghatározó tagja volt a technológia és a képzőművészet kapcsolatát kutató művészeti szcénának. Rá emlékezik Cserba Júlia, a szintén Párizsban élő művészeti szakember, Molnár Vera személyes barátja.
A pillanatnyiságra utaló címre rácáfolva több mint 10 hónapig tartja kiállításban a tekintélyes Tate Modern Pierre Chen tajvani gyűjtő kollekciójának darabjait a múzeum saját gyűjteményéből származó művekkel kiegészítve. Az eljárás sok kritikust késztetett szemöldökfelhúzásra, ugyanis a Capturing the Moment című tárlat alibi koncepciója nagyon vékonyra sikeredett. Maguk a remekművek azonban mégiscsak „elviszik a show-t”. Beszámoló Londonból.
A következő választások tisztaságát és szabadságát is korlátozhatják azok a törvényjavaslatok, amelyeket várhatóan napokon, illetve heteken belül elfogad az Országgyűlés kormánypárti többsége. Aggodalomra ad okot például a digitális állampolgárságról szóló jogszabálynak az a passzusa, amely szerint a telefonos alkalmazásra optimalizált rendszer egyik funkciója a statisztikai célú anonim adatértékelés. A hatalmas mennyiségű, látszólag ártalmatlan adat ugyanis ideális alapot képez az úgynevezett gerrymanderingre, vagyis arra, hogy a hatalom birtokosai részrehajlóan rajzolhassák át a választókerületek határait.
Lassan az X generációhoz tartozó magyar alkotók is kezdenek öregedni, sőt, egyre gyakrabban jön fájdalmas hír egyikük vagy másikuk idő előtti haláláról. Nem volt könnyű a pálya eleje, nem egyszerű a zeniten sem, és a következő 20-25 év sem néz ki túl fényesen. Nem, nem volt régen minden jobb, de azért sok minden igen: fiatalok voltak, előttük állt az élet, és körülbelül egy évtizeden át színesnek, nyitottnak és reménytelinek tűnt számukra (is) itthon a világ. Erről – meg sok másról is – szól a Magyar Nemzeti Galéria február elejéig látogatható kiállítása, a TechnoCool. Új irányok a kilencvenes évek magyar képzőművészetében (1989-2001).
Nemrég egy, a Spitzbergákon szervezett művésztelep tagjaként készített szitanyomatokat olvadó gleccserekre, de dolgozott a Florida partjainál szálló törtfehér homokra vagy tojáshéjak belső oldalára is. Beszélgetés a Ringling College of Art and Design művésztanárával, a 17 éve Amerikában élő Sziksz Eszterrel.
Az élőlények és az ökoszisztéma sokféle kapcsolódására hoz példákat, egyben vonja azokat következetes kritika alá ez a kiállítás. Megjelenik benne a többi közt a luxusipar, a hadiipar vagy az ipari állattartás.
„Boszniából jövök, vagyis Kelet-Európából, a Balkánról, nő vagyok és roma. Ez így együtt a legrosszabb kiindulópont, mégis ebből, a semmiből hoztam létre mindazt, amim mostanra van” – mondja Selma Selman aktivista és képzőművész, aki még mindig csak 32 éves, de már a legjobb képzőművészeti vásárokon és nagy presztízsű kiállítóterekben lehet látni a munkáit. Elismerések, felkérések, rangos alkotói ösztöndíjak – gyors, szinte szédítően gyors művészeti karrier. Bár ezt ő nem egészen így gondolja.
Perneczky Géza a hazai konceptuális művészet egyik főszereplője, korai munkái és publikációi katalizátor szerepet játszottak a magyar neoavantgárd irányzatokban. Harmincas évei közepén, 1970-ben költözött Kölnbe, azóta fontos közvetítő a magyar, illetve kelet-európai és a nemzetközi művészeti szcéna között. Jelenleg itthon, a Missionart Galériában láthatóak munkái. Perneczky művészetének jellemzőit és a megnyitó baráti légkörű hangulatát Kovalovszky Márta művészettörténész-író idézi fel.
A 92 éves, magyar származású, São Paulóban élő fotóművész retrospektív munkái, melyeknek meghatározó részét teszik ki az Amazonas őserdeiben élő janomami törzs történetének és mindennapjainak dokumentálása, Indiánok. Lelkek. Túlélők. címmel láthatók a Néprajzi Múzeumban. A képeken túl megismerhető Andujar kalandos élete és aktivizmusának gyümölcse is, melyek mind emlékezetes élménnyé teszik a kiállítást.
A művészeti alkotások vásárlása töretlenül az egyik legkedveltebb befektetési forma. Ennek eredményességéhez azonban nem elég az erre fordítható pénz, sem az a mélységesen szubjektív tetszés-érzet, amelyre pedig sok érintett hivatkozik.
A radikális muzeológia eszközeivel, mintegy „partizán történelmi narrátorként” igyekszik kiegészíteni a Kiscelli Múzeum a 20. század magyar művészettörténetét elfeledett, árnyékban maradt női alkotók életműveinek bemutatásával. A kiállítás-sorozat újabb része még november 5-ig látható Óbudán.
Szokatlan, meglepő, vicces. Jólesik, ha a városban valami ilyesmit látunk, ha jól ismert útvonalunkon egyszer csak valami kreatívan szabálytalanba botlunk, ha legalább egy időre kizökkent valami a napi rutinból. A Budapest Galéria felhívására több, a városi térbe egy-egy adott koncepció mentén beavatkozó művész és művészcsoport jelentkezett a fent említett hatást ígérő projektekkel, melyek közül tíz valósult meg; szeptember 22. és október 23. között láthatóak a főváros különféle helyszínein.
Superluminal címmel indította el második nagyszabású kiállítását a Hold utcai vásárcsarnok területén berendezkedett Light Art Museum, ahol a technológiai innováció, a kutatás, a design gondolkodás, a tervezői logika és a képzőművészet közös zónájában elhelyezkedő alkotásokból nemcsak tárlatokat rendeznek, hanem gyűjteményezésükre is hangsúlyt fektetnek.
A Ludwig Múzeum Vigyázat, törékeny. Handle with Care című új kiállítása a gondoskodást tematizálja. Címében nemcsak a gondoskodásra szorulók, hanem az azt biztosítók kiszolgáltatottságára is utal, valamint felmutatja, hogy a közös szükséglet egyben közös felelősség is. Interjú Popovics Viktória kurátorral.
Nem először és bizonyára is nem utoljára történik meg az, hogy egy művészetében következetes, építkező, szellemi szabadságáért és művészi víziójáért az anyagi biztonságról – de legalábbis egy kényelmesebb életről – lemondó alkotónak az életműve utolsó éveiben vagy halála után fénylik fel igazán. Akkor lesz szélesebb körben ismert és keresett, műveinek akkor lesz magas az ára, amikor ezt a művész már nem, vagy csak nagyon rövid ideig tudja élvezni.
A Hamburg graffitikultúráját körbejáró kiállítás sokkal többről szól, mint a város „színessé válásáról”: az előző évezred utolsó két évtizedének európai szubkulturális korrajzát és életérzését mutatja be.
November közepéig még látogatható a Ludwigban az a válogatás, amely arra tesz kísérletet, hogy egy irritáló, de kétségtelenül létező jelenségről és annak képzőművészeti vetületéről átfogó képet nyújtson. A cukiság faktor című kiállítás kurátorai, Maj Ajna és Jan Elantkowski több érdekes tényezőt kifejtenek, többet az összefüggésekből kivéve tárnak elénk, és többet kihagynak. Ez utóbbiakról fog most szó esni.
„Nem vágom miért, de nagyon megható volt ez a kiállítás! Gratulálok! Petőfi for President!” „Rosszindulatú az egész kiállítás, megint volt egy ürügy, hogy a sajátjainkat leszóljuk. Szégyen!” Milyen fotókiállítás az, amely ennyire ellentétes érzelmeket (és vendégkönyv-bejegyzéseket) tud kiváltani a látogatókból? Pedig a Capa Központ Petőfi utcák népe című kiállításának kurátora, Virágvölgyi István elmondása szerint ő kifejezetten törekedett arra, hogy a kiállításban ne a végletek jelenjenek meg, még akkor se, ha emiatt esetleg nem lesz annyira színes az anyag. De szerencsére azért így is színes lett.
A Balaton mellett számos képzőművészettel kapcsolatos esemény zajlott a nyáron, és több még hátravan. A hagyományosan is ihletforrásként, alkotótáborként működő tó és környékének programjai az Európa kulturális fővárosa eseménysorozat részeként kaptak többletlendületet – és anyagi támogatást.
